Színezők a te lelki nyugalmad megőrzéséért anyaként

Emlékszem, gyerekként nagyon de nagyon szerettem színezni, és – ahogy anyukám mondta – volt is tehetségem hozzá. Elővettem nagy becsben tartott ceruzáim, és elkezdtem rajzolni, először csak virágokat, utána állatokat, tájat, erdőt. 

A faluban, ahol laktunk, volt egy öreg, alkoholista festőművész, és anyukám egy napon felkerekedett a bicajára, én mögötte tekertem és elindultunk hozzá. Az öreg rövid párbeszéd után elküldte anyukámat mondván, hogy mit tud ő egy gyerekkel kezdeni… 

Sajnos nem emlékszem anyukám arcára sem és a mondataira sem, de ennyi volt a művész karrierem… vagyis inkább innentől fogva már nem erőltette anyukám, hogy komolyan foglalkozzam azzal, amit nagyon szerettem csinálni. Őszintén szólva ez óriási dolog anyukám részéről, hiszen egy alföldi faluban élve a maximum támogatást adta meg nekem, hiszen félretette a nagyotthallásból fakadó kisebbrendűségi érzését, elment egy vadidegenhez, hogy a középső lányának támogatást szerezzen… most, ahogy ezt leírom, hihetetlen szeretetet érzek iránta… Sajnos – ahogy mondják – faluvégen nem sok lehetőség van, és ennél többet ő nem tudott tenni…

Ettől függetlenül nekem ez jó emlék, és abban erősít meg, hogy bármilyen körülmények között is vagyok, a gyerekemnek mindent meg akarok adni, hogy olyan életet éljen, amilyet megérdemel.

Visszatérve azonban a rajzokra.

Azt vettem észre, hogy amikor nagyon de nagyon sok a baj, nagyon de nagyon mélyen vagyok lelkileg, akkor nagyon sokat segítenek a rajzok… előveszem a színező könyveit Villőnek, és ahol van kis hely, üres tér, ott elkezdek színezni. 

Mandala rajzokat is szoktam nyomtatni, mert ahogy lépésről lépésre alakul és varázsolódik a kezem által egy rajz,… az valami eszméletlen jó.

Sokszor a legnagyobb stressz idején is előveszek egy-két lapot, és színezek…

Igen, én nem rajzolok, én színezek, mert a színek olyan hatással vannak a lélekre, a lelkemre, hogy azt szavakkal leírni nem tudom… konkrétan nem vagyok a jelenben, de mégis meg tudok nyugodni.

Pont ezért döntöttem úgy, hogy készítek egy letölthető anyagot.

Neked, Kedves Édesanya egy 10 rajzból álló sorozat készült, melyet letölthetsz, és azonnal ki elő tudsz venni, ha úgy érzed, hogy a lelked, az agyad, a mindened lenyugtatása mindennél fontosabb most.

——————————-

A mandala – a harmónia, teljesség, a végtelen természet, az univerzum – szimbóluma, mely segít az úgynevezett meditatív állapot elérésében. 

Színezés közben a  testünk nyugalmi állapotba kerül, izmaink ellazulnak, a vérnyomásunk és a pulzusunk csökken, a stressz okozta feszültség oldódik.

Ez mind-mind abban segít, hogy a feszült állapot, amiben vagyunk, vagy amit okozhat a gyerekünk, a férjünk, a munkahely, a bármi is.

A John Hopkins Egyetem kutatói azt vizsgálták, vajon miért rajonganak felnőtt emberek például a mandalás színezőkért. Arra jöttek rá, hogy már napi húsz percnyi – különösen az előre megrajzolt mandalák, részletgazdag, pozitív érzéseket kiváltó rajzok – színezése olyan fokú szorongásoldó hatást vált ki, mely akár két-három napig is nyugalommal tölti el az embert. Megállapításuk szerint a színezés kiváltotta agyi tevékenység egyfajta alternatíva a meditációra.

Ilyen rajzok vannak a Neked készített letölthető anyagban

mandala színező édesanyáknak
mandala színező édesanyáknak lelki nyugalmuk megőrzése érdekében

Összegyűjtöttem neked, hogy mi mindenben segít neked egy mandala színezése:

Kattints a lenti linkre, töltsd le ingyenes gyűjteményem, és kezdj el szinezni amikor úgy érzed, hogy már nem bírod!

Ha pedig szeretnél beszélgetni, szeretnél megoldást arra az állapotra, hogy anyaként nem igazán érzed jól magad, nem tudod, hogy mi a gond, mégis valahogy nem találod a helyed, akkor írj nekem, örömmel segítek módszereim, eszközeim segítségével!

AJÁNDÉKOM NEKED EGY 20 PERCES KONZULTÁCIÓ!

EGY DOLGOT KÉREK CSAK, HOGY ÍRJ NEKEM MIHAMARABB, HOGY TUDJAK SEGÍTENI!