Nem, nekem sem megy… hiába tanulok és fejlesztem magam… én sem vagyok mindig jól… és ha ilyenkor jön egy hisztiroham, akkor az nálam is borít mindent.
A mostani bejegyzésben a lefelé menő negatív érzelmi spirál útját olvashatod el, mely neked is segíthet elfogadni, hogy igenis, anya is lehet szarul és anya is lehet nagyon, de nagyon ideges...
Eljött a pont – csak hogy az előzményeket is ismerd – hogy egy csomó munkától megszabaduljak… online marketinges vagyok, és sok emberrel dolgozom, viszont vannak olyanok, akikkel egyáltalán nem könnyű, és ez némi kellemetlenséget okoz lelkiekben nálam.
A hét azzal telt, hogy felmondtam embereknek, lezártam munkákat, és egy olyan mérhetetlen nyugalom szállt meg, hogy el sem hittem…
Így mentem a könyvírás mastermind csoportba is, végig énekeltem és élveztem a napot.
És ezzel a lendülettel akartam a hétvégét is végigcsinálni… igen, ezt akartam… de a gyerekem nem így döntött…
Tudni kell, hogy Villő melankolikus gyerek, ami azt jelenti, hogy se ideje se energiája semmire… de tényleg semmire, még aludni sem, és ki…ott korán ébred minden nap. A korán az néha 5 órát jelent. És hát gondolhatod, milyen a nap, ha ő még magához képest is korán ébred… elcseszett, küzdéssel és kínlódással teli…
Szóval, jött tehát a szombat, amikor is már fél 6-kor fent volt… minek, ő se tudja sose… a lényeg, hogy korán ébredt… én ilyenkor már tudom, hogy baj lesz, csak hát azt nem, hogy mikor (igen, dolgozom sokat magamon, és tudom, hogy ha ezzel indítom a napom, akkor szépen megteremtem a hisztit és a műsort – hitrendszerekről később írok, hogy értesd, mi miért történik).
A reggeli még csak-csak elment, Villő játszott a dínóival éppen, én spanyolul tanultam, a férjem a mixét csinálta… amikor mérhetetlen álmosság jött rám… na, mondom, ma nem tervezek, nem szervezkedem, csinálok olyat, mint amit nem szoktam, elmegyek reggel picit pihenni…
Van az a műsor a Discovery Channelen, hogy “Pedig jó ötletnek tűnt…” – igen, ez is annak tűnt… felmentem a hálószobába, jött az elmaradhatatlan árnyékom, Szása a kuríliai bobtail cicám is.
Na, és innentől kezdve Villőnél bekattant valami megint: elkezdett egy olyan plüsst keresni, amit már hetek óta nem találtunk – eskü, nem adtam el :D. Szóval, elkezdte megint keresni, de nem úgy csendben, hanem jó hangosan… az apját basz…tva folyamatosan, követelőzve és üvöltve néha…
Én próbáltam a zen pózt felvéve tudomást sem venni az egészről. Ez ment is egy darabig, azonban, mikor már 30 perce visítva kiabált és hallottam, hogy dobál szét mindent, nálam bekattant valami…
A gyerekem tudja, hogy ilyenkor tényleg gáz van, és jobb, ha csendben marad, de akkorra már ő is annyira benne volt ebben a spirálban, hogy nem tudott kijönni…
… és akkor elszabadult a pokol…
Én tényleg nem nagyon emlékszem, hogy hogyan jutottam oda, de fogtam egy fakanalat és konkrétan szétvertem a kisasztalán dühömben, és olyanokat kiabáltam neki, amiket senkinek sem lenne szabad…
Jött belőlem a fájdalom, a harag, a kétségbeesés olyan szavak és mondatok formájában, mint: “Mióta megszülettél, egyszer nem voltam boldog… Az életem megkeseríted…” Tovább nem írom, mert ennél rosszabb nincsen egy anyának szerintem – és most csak magamról beszélek… – azt mondtam neki üvöltve, amit soha egy gyereknek sem szabad… és tudom, hogy felfogta és tudom, hogy meg is jegyzi, és tudom, hogy nagyon de nagyon nehezen fogom tudni ezeket a mondatokat semlegessé tenni… abba bele sem gondoltam, hogy az ő pici lelkében milyen károkat okoztam… leírni is annyira fáj… de nem akarok neked sem és magamnak sem hazudni… egy többemberes, különleges, szenzoros, hiperaktív – vagy nevezzem bármilyennek is a gyerekem, sokkal nehezebb mint olyannal, akivel semmi gond nincsen… Nekünk ráadásul nincsen segítségünk, és mi tényleg minden nap reggeltől estig, estétől reggelig együtt vagyunk… már teljesen kiborító állapotig… Nincsen lehetőség közösen a férjemmel feltöltődni, nincsen lehetőség pihenni… és nekem az utóbbi hetek dolgai olyan szinten leterhelőek voltak, hogy egy ilyen meltdown már várható volt…
Igen, szétvertem üvöltve egy fakanalat… a gyerek hisztériás rohamot kapott… a férjem pedig tehetetlenül állt és nézett…
Soha nem leszek büszke erre a jelenetre… soha, de soha… visszacsinálnám, ha tehetném, de nem tudom megtenni… ez van. Belőlem ezt hozza ki a gyerek és a mérhtetlen sok munka, feladat és a segítség hiánya…
Kedves édesanya, ha elolvastad ezt a bejegyzést, csak azt tudom mondani, hogy sosem késő keresni a megoldást, amiel magadon tudsz dolgozni, de ha jön a kiborulás, akkor azzal sincsen baj…
Én a feszültség levezetésének nagyon hardcore módját választottam. Nem vagyok büszke rá…
Neked van lehetőséged választani, készítettem egy listát, amiben 20 tippet szedtem össze, amik arra az esetre vonatkoznak, ha már nem bírod a gyereked elviselni, és amiket én már kipróbáltam.
Ne add fel, mindig van segítség, még akkor is, ha azt látod, hogy semmi nincsen sehol…
A tippeken kívül azonnali segítséget ad az Intuyching, amire e-mailben tudsz jelentkezni, és ami azonnal segít egy pozitív állapotba kerülnöd. Kérj konzultációt ide kattintva: Szükségem van az Intuychingra
A tippeket pedig a lenti formon tudod kérni.
Ha pedig kérdésed van, vagy bármi, írj nekem, szólj, segítek.
Szeretettel:
Zsuzsi
