Többemberesgyerek

Már akkor sejthettem volna, amikor az első szülinapjára akartunk készíteni beállított fotókat: ez Villővel nem fog menni.

Akkor készültem: vettem ruhát, rendeltem plusz tortát, amit szét lehet kenni, de bármit is csináltunk, semmi sem alakult úgy, ahogyan én elterveztem. És itt a fő hangsúly az eltervezésen van!

Mert hisz anyaként, szülőként mindig tervezünk… mindig kitaláljuk, hogy mi és hogyan legyen, aztán persze a mi szemünk fénye jól belesz…rik, és másként alakítja a dolgokat.

Azon az első szülinapi fotózáson minden nagyon jól alakult: teljesen jól tűrte a szép ruhába öltözést… Mert hát egy kislány öltözzön ruhába, az úgy illik… Én mondhatom már, hogy borzalmasan ideges voltam, mert volt bennem egy megfelelési kényszer, hiszen mit láttam az influencer, tökéletes anyukáktól? Mindenki díszmagyarban, széles mosollyal, óriási boldogsában fotózkodik karácsonyra!

Ez volt tehát a kiindulási alap: tökéletes lesz minden, hiszen máshogy nem is lehet!!!

Aztán történt valami… gőzöm sincsen mi, egyszerűen csak minden elromlott – ahogyan a Babaróka mesében. Villő megunta… és jelezte, csak hát én még annyira tudatlan voltam, hogy nem hogy felismerni, még értelmezni sem tudtam a jeleket… elég volt, szólt a gyerekem a saját kis nyelvén! Én nem láttam, nem értettem, és egyre erőszakosabb lettem… aminek a következménye az volt, hogy persze, hogy még jobban üvöltött… én még idegesebb lettem… ördögi kör.

A fotós sem volt a legkedvesebb. Mit mondott? Úgy kenje szét a tortát a gyerekem, hogy ne legyen maszatos a háttér!!! Ez komoly???? Milyen torta maszatolós fotózás ez? És ezt hogy mondjam egy 11 hónaposnak?

Persze, mit tettem: Villőt hibáztattam… nagyon… az eszembe sem jutott, hogy ő csak nem akarja és kész… nekem el kell fogadnom…

Lettek fotók, de persze egyiken sem mosolyog, mindegyiken látszik, hogy “Mi a t…ömet csinálok én itt???” – de nem baj, karácsonyi fotózás kipipálva… 

… és akkor eljött a beállított fotózások ideje úgy 5 évvel később.

Mielőtt belemegyek, hogy mi történt, felmerül bennem a kérdés: az ovis fotózáson hogy a p…ba csinál végig minden pózt? Mert végigcsinálja, és egy szava sincsen…  

Megvan a titka: nem vagyok ott, tehát a szülők nincsenek ott az ovis fotózáson!!!

Tehát: beállított fotózás. 

Elfogult vagyok, igen… de akkor is gyönyörű szemei vannak ennek a b…ös kölöknek :). És igen, azt akarom, hogy az egész világ lássa, és ebben az apja is ezen a véleményen van.

És megteremtettem a lehetőségét ennek: szembe jött velem egy hirdetés: szépségverseny nevezés!!! Hú, de fasza, beküldök egy fotót! Persze, tudtam én, hogy az egész lehúzás, hiszen mindenkit felhívnak, hogy bekerültünk, és hogy mehet a versenyen a gyerekünk, de a feltétele, hogy a portfólió fotózást fizessük ki!

Hahahaha, marketinges vagyok, ismerem a dörgést… de kit érdekel, lesz végre egy pár beállított, olyan normális fotó a gyerekről… Azért volt bennem egy kis félsz… de úgy voltam, hogy hátha.. – hát nem kellett volna :D.

Mindent bevetettünk!!! De tényleg! Mivel a kislányom szeretetnyelve az ajándékozás, így mindig ajándékkal lehet lefizetni! Ezt muszáj belátnunk, és hiába tiltakozunk ellene, csak ezzel lehet bármire is rávenni!!!

Meg is volt a deal, az alku: ha végigcsinálja, akkor kap ajándékot, megyünk játékboltba! Ok, igen anya, megcsinálom, stb. volt a válasz, és várta is!

Aztán eljött a nap… fasza, én próbáltam higgadt maradni… sikerült is egy Valeriana-val 😀

Megérkeztünk a helyszínre… hát két olyan fazon fogadott minket, hogy már láttam a fejükön, hogy ez nem lesz sehogyse jó! Az egész stúdió lepukkant volt, régi, napszítta fotók a falon, ócska díszlet… mondom, ok, attól még jók lehetnek a fotók…

Az első öltözés még csak-csak ment… persze az ott levő segítőnek nem tetszett, hogy nem hoztam ünneplős ruhát… Persze, hogy nem hoztam, hiszen nincs, Villő nem hord ruhát!

Szóval a gyerekem csinálta is a pózokat, de már láttam a szemén, hogy elég volt, anya légyszi, elég volt!

Akkor úgy voltam, hogy ügyes és végigcsinálja, és próbáltam a lelkére hatni. Az apja is kezdte azzal, hogy ha nincs fotózás nincs játék! Na, persze, hogy kezdett egyre jobban elfajulni a dolog. A fotós szegény igyekezett, de mivel Villő egoisztikus vezető (hogy ez mi, erről egy másik blogbejegyzésben írok), így az istenért sem akarta azt, amit mondanak neki. Szokásos menetrend: anya segíts, nem akarom, anya legyél mellettem… és sírás! 

Na akkor mondtam, hogy elég és ne tovább, ekkor már üvöltött a gyerek, teljesen beszippantotta a stressz, és nem tudott kijönni. Az apja fogta, és kivitte az üvöltő gyereket. Én összepakoltam, és elindultam kifele a helyszínről. Ilyen gyorsan még életemben nem adtak vissza se szerződést se pénzt 🙂 – mert a szervezők visszaadtak mindent, hiszen nem sikerült a fotózás…

Az alku pedig mondhatni meghiúsult, hiszen nem volt fotózás… de a férjemmel megérttettem, hogy ez nem Villő hibája, ez a mi feladatunk, a mi felelősségünk, hogy felismerjük, mikor elég, és hogy nem hozzuk a TE gyerekünket ilyen helyzetbe!

A játékot megkapta, hiszen csinálta, amíg bírta ez a kis tündér… hogy nem addig, ameddig kellett volna, az más lapra és más napra tartozik.

ÖSSZEFOGLALVA:

Ne erőltesd a TE gyerekedre azt, amiről te azt gondolod, hogy jó ötlet! Soha! Ők nem fogják azt csinálni, amit a “normális” gyerekek! De nem is baj, ők ilyenek!